Az Ökomat Elektronikai Hulladék Hasznosítást Koordináló Közhasznú Nonprofit Kft. KEOP pályázatot nyert „A fenntarthatósági szempontok alkalmazásának ösztönzése a lakossági e-hulladék kezelés terén, országos iskolai rendezvénysorozat keretében” címmel.
Az Ökomat Kft. az iskoláskorúaknak szóló kampányát road-show formájában valósította meg, melynek egyik állomása Tiszavasvári település volt 2010. május 07-én, pénteken, a Tiszavasvári Sportcsarnokban.
A környezettudatos viselkedésre történő nevelés a Kelet-Környezet Kft., mint a program helyi fő támogatója fő elhivatottságai közé tartozik.
Ezért együttműködve cégünk közszolgáltatási területének Önkormányzataival és Általános Iskoláival, lehetőségeinkhez mérten támogattuk, hogy a helyes viselkedésre ösztönző kampányban, illetve a környezetvédelmi napon az összes, cégünk közszolgáltatási területén működő általános iskola részt vegyen. Így azon iskolák tanulóinak, akik saját erőből nem tudtak bejutni a rendezvényre, cégünk díjmentesen buszt is biztosított.
A környezetvédelmi napot megelőző 2 hónapban a Kelet-Környezet Kft. közszolgáltatási területén működő általános iskola diákjai elektronikai hulladék, illetve papír hulladékgyűjtő versenyen vettekrészt cégünk szervezésében. A versenyre minden iskola a saját iskolai létszámával nevezett be. A begyűjtést követően a begyűjtött mennyiség került visszaosztásra a nevezési létszámmal.
Így a verseny alapja az 1 főre vetített összegyűjtött hulladék mennyisége volt, melyek pontokra kerültek átváltásra.
A papírgyűjtésben résztvevő összes iskolát cégünk átvételi díjjal ösztönözte a minél nagyobb mennyiségű papírhulladék összegyűjtése érdekében.
A program fő eleme a 2010. május 07. napjára szervezett környezetvédelmi nap volt, melynek során az Ökomat Nonprofit Kft. által egy egész napos játékos program keretében került oktatásra különböző formában a gyerekek és felnőttek környezettudatos viselkedésének helyes gyakorlata.
A környezetvédelmi nap során különböző, környezetvédelmi témával kapcsolatos sorversenyen, vetélkedőn, előadásokon, Tiszavasvári Város Önkormányzata által szervezett egyéb programokon /arc festés, kiállítás, bemutatók, előadások, rendőrautó bemutató stb./vettek részt az iskolák által nevezett 10 fős csapatok, továbbá minden gyerek felügyelet mellett kipróbálhatott egy hulladékgyűjtő járművet is.
Az elektronikai hulladékgyűjtő verseny során, az 1 főre számolt összegyűjtött mennyiségek pontokra kerültek beváltásra. Ezen pontokat a környezetvédelmi napon, környezetvédelmi témában rendezett sorversenyeken tovább növelhették a résztvevő iskolák tanulói a saját csapatuk nevében.
A napi program az elektronikai hulladékgyűjtő verseny és a sorversenyek együttes pontszámai alapján kialakuló helyezések eredményhirdetésével, a nyertesek iskolái számára értékes ajándékok átadásával, a papírgyűjtő verseny eredményhirdetésével és ismert előadóművészek koncertjével zárult.
Adobe Flash Player not installed or older than 9.0.115!
A felvételeket a Tiszavasvári Városi Televízió készítette és bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönet érte!
A program része volt továbbá az iskolák tanulói között lezajló rajzverseny környezetvédelmi témában, melyben az iskolák tanulói egyénileg versenyeztek. Az elkészült műveket az Ökomat Nonprofit Kft. internetes honlapján lehetett megtekinteni, illetve ugyanitt lehetett szavazatokat leadni.
A szavazatok leadását követően a legtöbb szavazatot kapó első 3 helyezett értékes jutalomban részesült a rendezvényen.
A Kelet-Környezet Kft. a környezetvédelmi napot követően a papírgyűjtő verseny nyertes iskolájának 30 tanulója részére a Térségi Hulladék - Gazdálkodási Kft. felajánlásával és támogatásával kirándulást szervezett a társaság üzemeltetésében lévő hulladékkezelő telepre, ahol a tanulók Európai színvonalon működő szelektív hulladék válogatócsarnokot, komposztáló telepet, építési – bontási hulladék feldolgozást, továbbá egy jelenleg üzemelő kommunális hulladéklerakót tekinthettek meg.
A látogatás során a gyerekek környezetvédelemmel és a hasznosítható hulladékok feldolgozási-hasznosítási technológiájával kapcsolatban kaptak széleskörű oktatást, bemutatást.
Reméljük a program során sikerült a gyerekek oktatásában előre lépéseket tennünk, amely során megszerzett tudást a gyerekek már felnőtt korukra teljesen természetes módon, alapvető viselkedési formaként tudnak hasznosítani.
Természetesen cégünk továbbra is hasonló programokkal, oktatásokkal megtesz mindent a jövő generációjának oktatásáért, képzéséért, helyes környezettudatos viselkedésre történő neveléséért!
A program során a cégünk részére nyújtott támogatásáért és együttműködő segítségéért ezúton mondunk köszönetet a Térségi-Hulladék-Gazdálkodási Kft., a Hajdú-Komposzt Bt, továbbá az Amazon Étterem számára.